Koreai Nagydíj
A legnagyobb Peches:
Sebastian Vettel a futam vége eőtt pár körrel még ő vezetett, de amikor valami elpattant a Red Bull motorjában Alonso oldalról beelőzte. Pár másodperccel később füstölt a motorja az autónak műszaki okból, és Vettenek félre kellett állni és ezzel elbúcsúzva a VB rangtól.
Webber
Webber a saját maga hibájából elbúcsúzott az VB listán az első helyezettől. Vajon még behozza? Maga is beismerte, hogy a kanyarnál való kicsúszás az ő hibája, mert azt be lehetett volna hozni. Később jó pár körre egy másik versenyző is majdnem kicsúszott ugyanott de ő még az aszfaltról való letérés előtt helyrehozta a hibáját.
A nyertes:
Alonso a futam után a következőt nyiatkozta:
"Jól jöttek a pontok a csapatnak, jó verseny volt. A végén már nagyon-nagyon sötét volt, alig lehetett látni. Jó futam volt, az elején nagyon nehéz körülményekkel, szinte nem lehetett látni. De így is örülök az eredménynek, Fernandóénak és a csapaténak is."
Ezzel a versennyel Alonso átvette a vezetést Webbertől a VB-n, bár ha Vettel autója nem robbant volna le akkor pedig őt lehetne látni az első pozítción a VB listánkon.
A Koreai Nagydíj időjárás jelentése
25. futam Magyar Nagydíj
A 2010-es Magyar Nagydíj dobogósainak nyilatkozata:
Mark Webber (1.):
Tudtuk, hogy a rajt nehezebb lesz a piszkos oldalról, de egész jól csíptem el. Megpróbáltam legalább a harmadik helyen elfordulni az első kanyarban, utána pedig nyugodtnak kellett lenni. Nagyon meglepődtem, ahogy Sebastian ellépett Fernando elöl, én viszont csak vártam a harmadik helyen.
|
A biztonsági autó segítségével meg tudtam változtatni a stratégiámat. Nagyon komolyan igénybe vettem a szuperlágy abroncsokat, és tudtuk, hogy legalább 20 másodperces előnyt kell kiautóznom, hogy élen maradjak a kerékcsere után. Miután ez sikerült, akkor felkerült a kemény keverék és csak célba kellett érni.
Ajándékba kaptam ezt a győzelmet, az ölembe hullott. Szerencsém volt. Sebastian pedig balszerencsés volt, jó pár helyet hátra csúszott. Élvezem, hogy ki tudtam hozni a maximumot az autóból. Örülök, hogy sikerült lefaragni a hátrányunkat Lewisszal szemben a pontversenyben. Bár kettős győzelemmel szerettünk volna zárni, így is nagyon sok pontot szereztünk.
Ez a 150. nagydíjam, jó érzés, hogy kicsit már Michael Schumacher nyomába tudok kerülni és ennyi mindent össze tudok hozni, hogy egy jó versenyt zárjak.
Fernando Alonso (2.):
|
Szerencsénk is volt, de érdemünk is van ebben az eredményben. Ám lehet, hogy ha kapunk még öt-hat ilyen ajándékot, az sem lenne elég. Jól sikerült a rajt, leelőztem Markot, talán azért, mert a tiszta oldalról indultam. Vettel mellé kerültem, de nem tudtam megelőzni.
Amikor bejött a biztonsági autó, az utolsó kanyarban tudtam meg, hogy be kell jönnöm a bokszba. Izgalmas helyzet volt. Végül hibátlanul kellett mennem, mert 40 kört tettem meg úgy, hogy Sebastian egy másodpercen belül üldözött. Végül másodikak lettünk.
Figyelembe véve, hogy a sebességünk nem volt éppen megfelelő, összességében jó hétvégét zártunk.
Sebastian Vettel (3.):
Nem értettem, miért is büntettek meg, csak a verseny után mondták meg. Persze most sem értem igazán.
|
Jó rajtoltam, Fernando mellém jött, de meg tudtam tartani az első helyet. Amikor a biztonsági autó a pályára hajtott, csak a legutolsó pillanatban tudtam a bokszba jönni.
Elaludtam az új rajtnál, a rádióra figyeltem, hogy mikor megy ki a biztonsági autó és nem láttam a fényeket. Csak vártam az utasításokat a rádión, hogy mikor megy ki a biztonsági autó. Melegítettem a gumijaimat és csak azt láttam, hogy bemegy a safety car, akkor jöttem rá, hogy most lesz az új rajt. Valóban távolabb voltam, de nem ez volt a szándékom, és megkaptam az áthajtásos büntetést.
Webber nyerte a Magyar Nagydíjat! Ahogy a képen látjátok, örömében ugrott is egy nagyot, hisz ezzel 161 ponttal átvette a vezetést a világbajnokságon.
Már a mai hibák miatt a Box utcában is életveszélyes. Nico Rosberg már ment ki a forgalmas Box utcából és pár méterrel arrébb már el is gurult a kereke, és fél méteren múlott hogy egy szerelő lába el ne törjön a guruló keréktől. Kicsit később pedig csaknem 2 méter magasan pattogott a kerék. Egy szerelőt mégis korházba kellett szállítani. Azt, hogy súlyos vagy könnyebb sérülései vannak nem tudtam meg.
Lassan 1 év telt el Massa Magyarországi balesete óta. Ki tudja? Lehet hogy félni fog az újabb balesettől és rossz helyezése lesz, vagy lenyűgözi rajongóit és fölveri még a port is az aszfaltról.
Bár mostanában nagyon jól autózik Alonso, egyre több rajongót szerez magának. Massának nehéz lesz megverni mindenkit, főleg Alonsot.